ROTTENPLASTIC

Polgárosítás alatt értendő: viszonylag gyors ütemben teremtődjék meg egy politikai és ideológiai alapon le- és elkötelezett nagypolgárság és felső középosztály, hova tovább: arisztokrácia, ami aztán magához idomítja a társadalom nagyobb részének ízlésvilágát, értékítéletét. A plebs intézményének haladéktalan bevezetését is üdvösnek vélem, az osztályok visszaállítása (munkás osztály, polgárság, arisztokrácia), a demokrácia komoly szigorítását. Nyilvánvalóan ennek intézményesítése közben azt kell mérlegelni, hogy az adott ideológia, politikai irányvonal, vagy kijelölt irányadó szellemi képződmény mennyire életszerű, miként szolgálja az a társadalmat, a közjót, és mennyiben teremt harmóniát a természeti törvények által létező emberi természetnek a világhoz való viszonyulásban, mennyiben veszi azt figyelembe, és hogyan kezeli. De ezt nem lehetséges a teljes népesség bevonásával véghezvinni. Ahogy Wass Albert írj: A nép olyan, mint a birka. Ha jó pásztor tereli őket, mennek engedelmesen s meg is híznak mellette. Ha hitvány a pásztor, elbitangol a nyáj. Dióhéjban így képzelem el.

mesuge:

én arra gondoltam, hogy a citoyen vagy a bourgeois hagyománykörre célzol-e, gazdasági, netán műveltségi értelemben használod-e ezt a leterhelt fogalmat, valamint hogy hogy képzelnéd el az általad “polgárosításnak” nevezett (ugyanakkor definiálhatatlan) cselekménysort? de a válaszod alapján inkább hagyjuk a francba, jó?

rottenplastic:

mesuge:

perfectvillain:

rottenplastic:

smalladam:

- akik kizsákmányolták az én tisztességes földmíves felmenőimet?:D

jók a képek, nekem is pont a napokban jutott eszembe, hogy tegyek fel, de én évfordulóhoz akarom kötni.

Frászt! Szilveszter óta tudatosítani voltam kénytelen magamban (pedig minden mentális erőmet bevetettem, hogy ne így legyen), hogy Magyarország lakosságának és fiatalságának túlnyomó többségét a proletariátus teszi ki, melyek között nagy számban találhatóak az elprolisodott polgárság tagjai is. Mindezen (50 évnyi) proletarizálás tetejére ráült 20 év kozmopolitizmusa, ami valószínűleg a kegyelemdöfése volt annak, hogy az embereket újfent polgárosítani lehessen, legalábbis reformálás (ha tetszik békés) módján. Fél kezemet a horthy-középosztályért!

Ez baromi szép. +1, minden szavával…

mi az hogy polgárosítani? nekem első blikkre egy ilyen masina jelenik meg az agyamban input-output, vagy hogy?

Polgárosítani azt jelenti, hogy az emberek tudják, mi az a polgárosítás és nem kérdeznek vissza olyasmiket, hogy “mi az hogy polgárosítani?”.

Theme by tensen.